Eredmény(ek) 1 289 mutatása

Botrányai miatt fogunk emlékezni erre az olimpiára

Nagy Áron 2024. augusztus 11. vasárnap. 20:59Frissítve: 2024. augusztus 11. 21:19 Hogy még száz év múlva is a 2024-es párizsi olimpiáról fognak-e beszélni, miként azt Emmanuel Macron szeretné, nem valószínű, de egy ideig biztos sokan felemlegetik még a drag queeneket felvonultató megnyitót, amelynek egyik, az utolsó vacsorát idéző jelenete a fél világot felháborította. Biztosra vehető …

Itt a bizonyíték – Magyarország lenyomta a szomszédos országokat

Mint minden olimpiának, Párizsnak is nagy tervekkel vágott neki a Magyarország. Az elmúlt hetekben számtalan éremnek és sporttörténelmi sikernek örülhettünk. Összesen 6 arany-, 7 ezüst-, és 6 bronzérmet szereztek a magyar sportolók Franciaországban. Ez a 19 érem az összesített éremtáblázat 14. helyét jelenti hazánknak. Megelőzve olyan országokat, mint Spanyolország, Svédország, Brazília vagy éppen a környező …

Fürjes Balázs: a magyar csapat helytállt egy nehéz versenyben

MH/MTI 2024. augusztus 11. vasárnap. 18:33 Az M1 aktuális csatornának Fürjes a játékok zárónapján azt mondta, hogy hálával tartoznak az olimpiai csapatnak, és köszönik a teljesítményt, ezenkívül a szurkolóknak is, mert minden magyar érdekeltségű versenyen rengetegen voltak kinn. Hangsúlyozta: a magyar olimpiai családnak és a sportszövetségeknek utólag majd értékelniük kell a szereplést, miben lehet még …

Sürgősen ki kellett üríteniük a franciáknak az Eiffel-torony környékét

A francia rendőrség evakuálta az Eiffel-torony környékét, miután egy férfi felmászott a híres párizsi jelképre, számol be az AP hírügynökség, írja a mandiner.hu. Cikkük szerint egy félmeztelen férfi mászott fel a toronyra vasárnap a délutáni órákban. Az nem egyértelmű, hogy hol kapaszkodott fel az építményre, de a toronyra kihelyezett olimpiai gyűrűk előtt megállították, nem sokkal …

Guzi Blanka: Megszerzem Los Angelesben az érmet

MH/MTI 2024. augusztus 11. vasárnap. 15:40Frissítve: 2024. augusztus 11. 16:25 „Az szokott lenni a titka a versenyzésemnek, hogy nem számolom előre, mi lehetséges, mert ezek csak számok. Nagyon bíztam benne a verseny előtt, hogy egy érmet sikerül összeszedni. De évekkel ezelőtt nagyon sokat gondoltam rá, milyen lehet, ha az ember olimpiai negyedik és pont lecsúszik …

Gulyás Michelle: A negatív dolgokon úgy felül tudok emelkedni, hogy mindenki meglepődik

MH/MTI 2024. augusztus 11. vasárnap. 15:32Frissítve: 2024. augusztus 11. 16:22 Elmondása szerint mentálisan olyan jól felkészült, mint még soha, fizikálisan is nagyon összeszedte magát, és az edzői is mögötte álltak. „Tényleg olyan összefogás volt mögöttem, amire szükségem volt, mert különben nem lenne aranyérem a nyakamban” – jelentette ki az UTE versenyzője magyar újságíróknak a vegyes …

Varga Dénes egy pici ajtót nyitva hagy

„Felemásak az érzéseim, mert én már jó ideje vártam a végét, azért vízilabdáztam, mert szerettem volna nyerni. A Ferencvárosnál is úgy voltam vele az egész szezonban, hogy olimpiai bajnokká csak úgy tudok válni, ha végigcsinálom az idényt. Szerencsére a csapattal mindent megnyertünk, nagyon jó szezon volt. Bíztam benne, hogy itt is meg tudjuk csinálni, sajnos …

Újra színpadra áll Céline Dion

„Hihetetlenül érzelmes volt Céline előadása és hatalmas diadal is ez a számára, mert soha nem hitte el, hogy visszatér a színpadra. Környezete és az orvosai is azt mondták neki, ez lehetetlen, így igazi csodának tartja hogy megnyithatta a párizsi olimpiát” – nyilatkozta egy ismerőse az OK-nak. Hozzátette, Céline nem adja fel és elhatározta, hogy újra …

Martinek János már kapitányként is olimpiai bajnok

MH/MTI 2024. augusztus 11. vasárnap. 15:50 „Török Ferenc és Kulcsár Győző volt, akikhez akartam csatlakozni, hogy versenyzőként és kapitányként is olimpiai bajnok lehessek. Ez megvalósult, az álmom beteljesült. Azt gondolom, hogy ennél jobban zárni egy pályafutást nem lehet” – nyilatkozott Martinek János, aki az 1988-as játékokon egyéniben és a csapattal is győzött. Hozzátette, decemberig szól …

Sorozatban harmadszor aranyérmes a szerb férfi vízilabda-válogatott

MH/MTI 2024. augusztus 11. vasárnap. 15:43 Az ötkarikás játékok vasárnapi zárónapján az előzetesen esélytelenebbnek gondolt szerbek – akik a csoportküzdelmek során három vereséget is elszenvedtek és a magyarok mögött csak negyedikként kerültek a legjobb nyolc közé – nagyon simán, 13-11-re diadalmaskodtak a világbajnoki címvédő, az elődöntőben a magyarokat legyőző horvátok felett. A találkozón a szerbek …

Párizs 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.