Eredmény(ek) 1 411 mutatása

Párizs 2024: Bacsa Péter szerint a birkózóknak hat-hét súlycsoportban van még reális esélyük kvótaszerzésre

MH/MTI 2024. január 2. kedd. 9:44Frissítve: 2024. január 2. 9:53 Az 53 éves sportvezető a hazai szövetség honlapján elmondta, hogy iszonyatos harc zajlik a kvalifikációért, de abban bízik, hogy a hátralévő két versenyen a hat-hét lehetőségből kettő-néggyel élnek a magyar birkózók. „A legfontosabb természetesen a kvalifikáció. Súlycsoportonként nagyjából még nyolc-tíz birkózó érhet oda Párizsba, hat-hét …

Párizs 2024 – Sós Csaba két érmet, köztük egy aranyat remél az úszóktól

A szakember az M1 aktuális csatornának adott interjújában arról beszélt, hogy jelenleg Kós Hubert az első számú magyar úszó. Arra a kérdésre, hogy a tavaly 200 méter háton világbajnok versenyző várományosa-e az aranyéremnek Párizsban, azt mondta, vb-címvédőként mindenképpen esélyes a dobogóra, ráadásul a teljesítményében idén hasonlóan nagy javulás várható, mint tavaly. „Nagy érdeklődéssel várom az …

Evezés szempontjából különleges lesz a 2028-as olimpia

A Beach Sprint során 10-50 méter futás után kell a két segítő által tartott hajóba minél gyorsabban beugrani, majd a bóják között szlalomozva végig evezni a 250 méteres pályán, aztán a legtávolabbi bóját megkerülve, a lehető leggyorsabban visszaevezni az indítókapuba. Ekkor a versenyzőnek ki kell ugrania a hajóból és odafutnia a beérkezést jelző gombhoz, amelyet …

Ligeti Dániel: Ilyen alapozás után, remélem, ott leszek a kvótameccseken

MH/MTI 2023. december 27. szerda. 16:36 A 34 éves birkózó idén harmadik lett az Eb-n, majd a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon mindössze egy győzelemre volt a kvótától, így a jövő évben kell kiharcolnia a párizsi részvételt. A szombathelyi sportoló az MTI-nek elárulta, hogy eddig nagyon jól sikerült az alapozása, bár a felkészülés elején egy kisebb …

Az olimpia és a labdarúgó-Eb az év csúcseseménye

MH/MTI 2023. december 27. szerda. 10:09Frissítve: 2023. december 27. 10:34 A francia fővárosban július 26. és augusztus 11. között rendezik meg a XXXIII. nyári olimpiai játékokat, majd augusztus 28. és szeptember 8. között a XVII. paralimpiát. Az ötkarikás játékokig ennek megfelelően rendkívül zsúfolt a jövő évi versenynaptár, hiszen mindegyik sportágban több kvalifikációs eseményre kerül sor. …

Gyulay Zsolt szerint a magyar csapat túlszárnyalhatja a tokiói eredményeket

A magyar küldöttség 2021-ben a japán fővárosban hat arany-, hét ezüst- és hét bronzéremmel zárt. Gyulay hétfőn az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott: 10-12 olimpiai bajnoki címre esélyes magyar sportoló vagy csapat van, de ezeknek a harmada, legjobb esetben fele szokott bejönni. Meglátása szerint egyértelmű éremesély vívásban, birkózásban, kajak-kenuban, és a nehézségek ellenére úszásban van, …

Párizs 2024: továbbra is 18 érmet jósol a magyaroknak a Gracenote

MH/MTI 2023. december 24. vasárnap. 15:27 A novemberi előrejelzéshez hasonlóan idei utolsó prognózisában is 18 érmet, köztük két aranyat jósol a magyaroknak a jövő évi, párizsi olimpián a statisztikákkal foglalkozó Gracenote. A vasárnap frissített virtuális éremtáblázaton Magyarország a 14. helyen áll, a két győzelem mellett 12 második és 4 harmadik helyet vetít előre a program, …

Párizs 2024 – Bach megvédte az oroszok és fehéroroszok olimpiai részvételét

MH/MTI 2023. december 23. szombat. 17:12Frissítve: 2023. december 23. 17:16 A NOB december 8-án közölte döntését azzal a kitétellel, hogy azok a versenyzők, akik aktívan támogatták az Ukrajna elleni háborút, nem vehetnek részt a párizsi seregszemlén, illetve a két ország képviselői kizárólag egyéni sportágakban szerepelhetnek. „Nem értem, hogy ez a határozat miként befolyásolhatná a háború …

Hongkongban szerezhet először kvótát a 3×3-as női kosárválogatott

MH/MTI 2023. december 23. szombat. 9:39 A magyar szövetség (MKOSZ) tájékoztatása szerint az első selejtezőnek az ázsiai városállam ad otthont. Az már korábban eldőlt, hogy a második selejtezőre a Japánban található Usztunomiában kerül sor, a harmadik, utolsó kvalifikációs tornát pedig Debrecenben tartják. Az első selejtező pontos időpontja még nem ismert, annyit lehet tudni, hogy 2024 …

Párizs 2024: a szervezőbizottság készenléti tervekkel készül a megnyitóra

MH/MTI 2023. december 21. csütörtök. 15:47 Emmanuel Macron francia elnök elmondta, hogy több tervet is kidolgoztak a szervezőbizottsággal, és egy jelentősebb biztonsági riasztás esetén akár át is lehet helyezni az ünnepséget. A francia sportminiszter két és fél héttel ezelőtt egy belvárosi merényletet követően, amelyben egy férfi megtámadott három embert, közülük egyet megölt az Eiffel-torony közelében, …

Párizs 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.