– Ebben a korban már a legfontosabb kérdés, hogy van?
– Köszönöm, hála Istennek jól. Itt is fáj, ott is fáj, de azért fáradhatatlanul járom az országot, megpróbálok tenni a magyar ökölvívásért, amely sajnos, most nincs jó állapotban. Nemrég Tápiószecsőn voltam, ahol az ökölvívó klub megerősítéséről tárgyaltam.
– Mi jut eszébe a hetvenötről?
– A NATO, amely szintén hetvenöt éves. A NATO egy védelmi katonai szövetség, én viszont végigharcoltam az életemet. A ringben volt könnyebb, mert ott szabályok védik a küzdőket, a civil életben viszont sok a mélyütés.
– Nyert olimpiát, Európa-bajnokságot, 597 meccséből csak tízet veszített el. Visszatekintve, elégedett versenyzői pályafutásával?
– Majdnem… Az 1972-es müncheni olimpia után besoroztak katonának, s miután a Vasasból nem igazoltam át a Honvédba, alig tudtam edzeni. Így felkészületlenül utaztam ki 1974-ben Kubába, ahol az első amatőr ökölvívó világbajnokságot rendezték, s ahol nem sikerült érmet nyernem. Ez nagyon hiányzik a gyűjteményemből…
– Miért esett vissza hazánkban ez a korábban sikeres sportág?
– A klubokat járva azt tapasztalom, hogy sok fiatal tehetségünk van, akik közül viszont csak néhányan jutnak el a felnőtt nemzetközi mezőnyig, annak is csak a közepébe. Nincs jogom az edzőket kritizálni, de megoldást kellene biztosítani arra, hogy a tehetségeink fejlődése ne álljon meg, s ezért ne kallódjanak el.
– Nemzetközi szinten is veszélyben van az amatőr ökölvívás a vezetése miatt. Lesz még boksz a 2028-as olimpián?
– Nagyon remélem! Ugyan még csak várólistás, de bízom abban, hogy erre az ellentmondásos helyzetre megtalálják a megoldást. Mert ars poeticám, nincs bunyó, nincs boksz, csak ökölvívás! Ami az önvédelem nemes művészete, s amit nagyon kedvelnek az egész világon.
– Milyen ajándékot kíván a következő évekre?
– Elsősorban jó egészséget magamnak, a családomnak, három gyermekemnek és két unokámnak is. Magyarországnak pedig békességet, sportolóinknak pedig sok sikert a párizsi olimpián.
Békéscsabáról indulva jutott a csúcsra
Gedó György 1949. április 23-án született Budapesten. Vér szerinti szüleit nem ismerte, még gyermek volt, amikor nevelőszüleivel Békéscsabára költöztek. Itt kezdett bokszolni a Békéscsabai Építők Előre klubban, 1965-től a Magyar Pamut versenyzője volt. Két év múlva a Budapesti Vasashoz igazolt, ahol a világhírű mesteredző, Adler Zsigmond tanítványa lett, őt tekinti nevelőapjának.
A válogatottnak 1968-tól 1980-ig volt tagja, mindvégig papírsúlyban, amelyben a felső súlyhatár 48 kiló. Európa-bajnoki aranyérmet szerzett 1969-ben Bukarestben, címét 1971-ben Madridban megvédte. Az 1972-es müncheni olimpiára már komoly esélyesként érkezett és ennek megfelelően szerepelt. A thaiföldi Sripirom Surapongot kiütötte, az ausztrál Dennis Alan Talbotot 5-0-ra leiskolázta, a szovjet Vlagyimir Ivanovon, akit a ringben megrendített, 3-2 arányú pontozásos győzelemmel jutott túl. Az elődöntőben a brit Ralph Evansre is rászámoltatott (5-0), majd a döntőben sem lehetett vitás az eredmény, a harmadik menetben az észak-koreai U Gil Kimre is rászámoltak, és Gedó egyhangú, 5-0-s pontozással győzött.
Gedó gyors és nagyon kemény bokszoló volt, s balkezes lévén fordított alapállású, ami nemegyszer megzavarta ellenfeleit. Nyolcszoros magyar bajnokként (1968–1973, 1975, 1980) vonult vissza, és az egyetlen magyar ökölvívóként, aki négy olimpián vett részt. Huszonkét éven át volt válogatott, 597 meccséből csak tízet veszített el, egy döntetlenje volt, a többit mind megnyerte, 57-et kiütéssel.
Írta a Magyar Hírlap
